Én szóltam

Én szóltam

Atlétikai VB Karácsonyra

2021. augusztus 27. - SmokeAndEat

Hetente jönnek ki a statisztikák arról, milyen szoros is a választási küzdelem a Fidesz és az Összefogás párt között, és őszintén szólva meg vagyok döbbenve, hogy így áll a helyzet, annak alapján, hogy most már eléggé tisztán kezd körvonalazódni az ország jövőjének két alternatívája. Egy élhető, jobbléti, tudás (és nem pusztán erkölcs) alapú társadalom, vagy az Idiocracy időszaka jön el. 

Menjünk vissza egy kicsit, hogyan is kezdődött:

Mióta a Fidesz kormányra került, immáron 12 éve, azt hallgatom a bal oldali érzelmű ismerőseimtől hogy, itt diktatúra lesz, ellopják mindenünket, szegénység sújta hazánkat, aki ellent mond az mind börtönbe kerül, a művészeteknek vége, mert elvonják az összes támogatást stb...  

Akkoriban tinédzser fejjel, kizárólag zenélésből éltem, évekig rettegtem attól, hogy mikor jön el ez a pont, hogy bújkálnom kell, adhatom el a hangszeremet, mehetek gyárba dolgozni, mert a művészeteknek lőttek, és ha nem azt éneklem amit a párt mondd, akkor földönfutóvá válok.

Ehhez képest eltelt 12 év. Még mindig nincs diktatúra. A miniszerelnökünk nem egy gyilkos vadállat, hanem egy pocakos nagypapa aki szereti a pörköltet és a pálinkát, adott esetben kellően laza és vicces, kellő esetben pedig összeszedett, tájékozott, komoly és ami nagy különbség a legtöbb politikusunkhoz képest: képes objektíven gondolkozni. 

Nem méltatom Őt, mert vannak bőven problémák, de mondja nekem bárki, hogy képes lenne egy országot totális szembe szélben 12 évig sikeresen épp ésszel irányítani. Mert a sikert már nem tagadhatjuk, senki sem. Nincs olyan gazdasági mutató már ami ne pozitívban állna. Átment rajtunk egy teljes világjárvány, és világ elején végeztünk védekezésben. Lehet jönni itt a halálozási aránnyal, lehet addig nagyítózni a statisztikákat amíg valamit negatívként lehet magyarázni, a vége az, hogy jobban állunk mint a nagyokos németek, vagy az óriás arcú Belgák. 

Őszintén szólva én nem értem az Összefogás támogatottságát. Egyértelmű, borítékolható a kudarc, ha Ők nyerik a választásokat. Összefogás helyett összesz*rás lesz, minden szempontból.

Mikor bal oldali kormányunk volt, mindig jött egy-két csomag (Bokros, Medgyessy, Gyurcsány...), folyamatosan a válság/összeomlás szélén állt az ország, miniszterek váltogatták egymást cikluson belül, a belső viszályok nyomán generálódott külső viszályok tönkre tették az éppeszlű lakosság életét. Végignézték az egész deviza válság megtörténését is és nem segitettek, mert Ők tették el a szegény ember pénzét. Az egész országot hosszas letargiába és csődbe vitték ezzel, majd azt hitették el velünk "világválság" tombol, ezért vagyunk szegények. Én is elhittem, hogy világválság van, mert minden erről szólt. Aztán elmentünk külföldre, és kiderült, semmiféle világválság nincs, még csak nem is ismerték ennek a szónak a fogalmát külföldön. Magyarországon volt válság, a deviza hitelek miatt... 

Tudjátok mi lett volna a deviza válsággal ha Orbábn akkor a miniszterelnök? Az, hogy azt is hárítjuk, ahogy tettük az illegális bevándorlási hullámmal, és tesszük a koronavírus helyzetben is. Orbán nem csak állt és legyintett, mint a Chernobili igazgató (és a jelenlegi bal oldali szcéna) , "á, nincs is itt semmi féle vírus", hanem időt, pénzt és politikai megítélést kockáztatva ment szembe mindennel, csak, hogy a saját bőre helyett az országot mentse meg az újabb válságtól.

Az Összefogás addig fog tartani, amíg kormányra nem kerülnek, aztán kezdődik majd a szokásos széthúzás. Ezek soha egy párton belül sem tudtak meglenni 4 évig egymás társaságában, hogy a fenébe gondolja azt bárki, hogy ebből a szedett-vetett gárdából kormányozni és döntést hozni képes csapat kovácsolódik? 

Érzésem szerint nincs olyan magyar ember aki a szíve mélyére letekintve azt tudja mondani, teljes őszinteséggel, szerinte az Összefogás működni fog. Akkor mégis miért van ez a magas támogatottság? 

És itt jön képbe az, ami szerintem a világon a legnagyobb butaság:

"Nekem mindegy, csak más legyen"

Mert, hogy ezt a választ kapom, ha valakit megkérdezek arról, miért az Összefogásra tervez szavazni. Megindokolni nem tudja, érvelésbe nem megy bele, csak ezt ismételgeti, mindegy csak valami más... 

Van egy jó mondás erre, angolul hallottam, de magyarul is működik:

,,Ha változást akarsz, költözz el, nem vagy te fa"

 Ha valaki megunta az életét, az nem Orbán hibája. Ilyen alapon lecserélni egy jól működő bevált autót, egy soha ki sem próbált több márkából összetákolt működésképtelen tragacsra, az orbitális butaság, arrogancia és önzőség. 

Órákig tudnám magyarázni ezt, viszont amiért ma újra billentyűzethez nyúltam az a Karácsony féle dimpomáciai öngyilkosság az utóbbi napokban... ezt már muszáj magyaráznom, mert hátha leglalább egy-két változásra vágyó szavazó rájön, hogy ez nem az a változás amire vágyna. Ez nem egy lépés előre, hanem kettő vissza. 

Nehéz szavakba öntenem az érzéseimet amelyek akkor lettek úrrá rajtam, amikor Karácsony kijelentette, hogy megvétózza az Atlétikai Világbajnokságot. Egy rendezvényt, amelyre máris rengeteg pénzt költöttünk, egy rendezvényt ami minden elképzelhető módon csak pénzt hozhat a magyaroknak és az országnak, egy rendezvényt amire büszkék lehetünk, és ő le akarja mondani, mert megsértődött.

Ez az, ahogy a bal oldali pártok mindig is intézték az ügyeiket... piszkosan, gerinctelenül, ész nélkül, kizárólag érzelmi alapon.

Kis túlzással amit Karácsony az utóbbi két napban csinál, már súrolja a Btk-t, remélem lesz egy szemfüles jogász aki esetleg bele is áll ebbe, ugyanis Karácsony olyan dolgokat jelentett ki tényként, amihez nincs is jogköre. 

  • Megvétózom az Atlétikai VB-t
  • Döntöttem az Atlétikai VB sorsáról

Tegnap így fenyegetőzőtt, ma már zsarolta is a magyarokat, ha nem rá(juk) szavazunk, nem lesz Atlétikai VB. 

Aki azt akarja, hogy legyen atlétikai világbajnokság Budapesten, az szavazzon az ellenzékre.

Ezek után már az következik, hogy kiáll és azt mondja, aki nem ránk szavaz az fejbe lőjük?! Mert kategóriájában ez egy és ugyanaz. Észre kellene már venni, hogy a bal oldali világ milyen erősen radikalizálódott az utóbbi években! Nincs szüksége az országnak egy sértett vad tombolására éppen most...  

 

Rónai Egon megkérdezte a főpolgármestertől, mi van akkor, ha nem nyer az ellenzék, és 2024-ig úgy marad főpolgármester, hogy nem áll vele szóba a kormány. „Nem készülök B tervekre” – jött a válasz.

Én még akkor is készülök B tervre, amikor a körúti villamoshoz sietek, hogy eljussak a Corvintól a Nyugatiig... Egy miniszerelnök jelölt-jelölt-jelölt ezzel egyidőben úgy gondolja ez fölösleges, mert nem elég menő manapság B tervvel készülni. Úgy gondolja az a király, ha Ő akkora laza, hogy B tervre nem is számít, mindezt 50%-os esélyeknél. Ezt régebben hazárdírozásnak hívtuk, ma a bal oldali Összefogás egyik kampány eszközévé vált. Ennél lentébb már nem nagyon lehetne menni. És mégis...

Íme:

May be an image of 6 people, people standing and text that says 'A SED SPAD AD "Stadion helyett kórház": stadionstopot hirdet megválasztása után Karácsony Gergely 그 Harkai Péter O 2019-09-09 口 Momentum MSZP-P Szabadhír „Az én városomban addig nem épül új stadion, a'

 

Ennyi az Összefogás, egy nagy kalap hazugság.

Hazudnak Önmaguknak, hazudnak nekünk, hazudnak a világnak is.

Keresik a hibát az Orbán rendszerben, de nem igazán találják már, elvesztették ezt a fonalat. Újabb eszközként úgy állítják be a kormány dolgait, mint ha azt Ők akarták volna így. Alig várom amikor a magyar futball válogatott sikereit is maguknak tudják be, vagy amikor az Olimpia megrendezését saját ötletként tálalják, esetleg amikor Karácsony kirakja a hajléktalanokat a városból egy rendelettel a választások előtt, és mellét veri, hogy rendet rakott a fővárosban. 

Én nem felejtek, soha, és mindig itt leszek, hogy elmondjam, ki hazudik.

 

És végezetül Karácsony Gergely egyik klasszikusát idézném:

Én szóltam.

 

S&E 

 

UPDATE 2021.08.30

És már kezdődik is, amit fentébb leírtam, imádom amikor azonnal megkapom a megerősítést:

Fekete-Győr András nem szereti a pártok közötti cicaharcot

https://index.hu/belfold/2021/08/30/fekete-gyor-andras-nem-szereti-a-partok-kozotti-cicaharcot/

 

Illetve:

Minden hiába, Karácsony Gergely nem tudja megakadályozni az atlétikai világbajnokságot

https://index.hu/belfold/2021/08/30/atletikai-vilagbajnoksag-budapest-veto-karacsony-gergely/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://enszoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr2616672270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kofolafan 2021.08.28. 17:12:05

"de mondja nekem bárki, hogy képes lenne egy országot totális szembe szélben 12 évig sikeresen épp ésszel irányítani."

ha szerinted a pocakos tolvaj epeszu, akkor nincs tovabbi mondanivalom

BölcsÉsz 2021.08.29. 22:49:35

Jól értem: ha nem akarok atlétika VB-t, szavazzak a FIDESZre?

SmokeAndEat 2021.08.30. 14:41:59

@kofolafan: Kerlek olvasd ujra amit irtam. Az a mondat igy kezdodik: "vannak hibak", es utana magyarazom. Sajnos te sem vagy hajlando/kepes a teljes kepet egeszeben latni, pont arra fokuszalsz ra, amibe belekothetsz. Pontosan igy NEM lehet jo donteseket hozni. Es ezert nem mukodik manapsag a demokracia intezmenye. Tajekozatlan ember a szavazati jogat ugy sulyoznam, hogy kevesebbet erjen, mint egy relevans tudassal rendelkezo ember szavazata.
Kerlek, figyelj oda jobban, vagy ne menj el szavazni.

@BölcsÉsz: A kulonbseg a ket oldal kozott, hogy egyik fenyegetozik es zsarol a masik inkabb cselekszik. Nem fugg a part preferenciadtol, hogy egy az orszagnak elonyos rendezvenyt megtartunk e vagy sem.

Nancsibacsi 2021.08.30. 20:05:45

Kedves Poszter! Gratulálok ahhoz, hogy látsz a szemeddel, és tudsz gondolkodni az agyaddal. Mindezen képességek birtokában hogy létezik az, hogy blogolsz?
A dolgokat jól látod. Tényleg, pontról pontra igaz amit mondasz - minden szavad arany. De azt nem tudom észrevetted-e élőben, hogy ha ezeket elmondod akkor csak dühöt és utálatot váltasz ki olyanokból, akik kormányváltást szeretnének? Ennek egyetlen oka van: az ÁTLAG ember - tehát nem te meg én, hanem kb az összes többi - úgy van kódolva, hogy egy bizonyos idő után neki az is szar ha jó. Az USA-ban nem véletlenül nem lehet egy elnököt másodszor újraválasztani - két ciklus után csinálja bármilyen jól olyan szinten tele lenne vele a töke a népnek, hogy kitörne a lázadás. Orbán csak ezt nem tartotta be: az emberek 8-10 évre vannak hitelesítve, utána megbolondulnak, és nem nézik a saját érdekeiket sem, hanem húznak a változás felé, akkor is ha az a változás egy nagy büdös szakadék - mint a lemingek. Ne akarj erről senkit se meggyőzni - ez sajnos sors: ökrökkel vagyunk körbevéve, akik felveszik a 10+10 millió CSOKot meg 2.5 milliót + elektromos támogatást 7 személyes villanyautóra, utána meg grillezéskor tele pofával szidják Orbánt. Aztán mikor meg rákérdezek hogy figyelj má, mennyi állami lóvét vettél fel a 3 pulyádra idén, akkor meg megsértődik. Elmondjam az átlag ellenzéki szavazó mennyire gondolkodik előre? Feltettem egy ilyen jóembernek EGY, azaz EGY kérdést:
- Mi lesz ha nem Karigeri nyer az előválasztáson? Ha Jakab, vagy Dobrev Klára nyer - rászavazol?
- De hát Karigeri nyer...
- De mi lesz ha mégsem? Hiszen előVÁLASZTÁS - bármi lehet az eredménye...
- De hát Karigeri nyer...
Kész, megérkeztünk a végtelen ciklushoz - az intellektuel liberális lefagyott mint Bill Gates Windows 95-e az USB-s egértől. Ennyire gondolkoznak - semennyire. Csak gyűlölködnek, mert azt KÉNYELMESEBB.

Ne foglalkozz velük - alkalmazkodni kell az aktuális hatalomhoz. Amíg Orbán volt, addig lehetett jól élni, aratni. Ha kormányváltás lesz, akkor lóvét aranyba, és elásni a kertben - mert csak az a tuti. Aztán valahogy ki kell húzni azt a 4 évet - szarni az inflációba - mert a vagyon aranyban -, szarni ha bedöglik a melóhely - mert van megtakarítás -, és szarni mindenre - mert úgyse tart sokáig.
süti beállítások módosítása